Amikor először megjelent előttem Pipó, nem egyszerűen egy rajz született.
Egy pillanat állt meg az időben.
Egy kis pingvin állt előttem: nehéz pajzzsal, egy fakarddal a hátán, és egy teknőspáncélból készült sisakkal a fején.
A tekintete tele volt kalandvággyal, kíváncsisággal, és valamiféle megmagyarázhatatlan elhívással.
És akkor feltettem magamnak a kérdést:
Hogyan lehetséges mindez?
Mi az a történet, amely egy ilyen kis lelket idáig hozott?
Abban a pillanatban nyílt ki előttem a pinguinok világa.
És rögtön tudtam, hogy miről fog szólni ez az egész történet.
Nem a kardról.
Nem a páncélról.
Hanem arról, hogyan válik hőssé valaki, aki valójában soha nem hitte, hogy az lehet.
Pipó nem egy hős, aki győzni akar.
Ő egy lélek, aki meg akarja érteni, miért dobban úgy a szíve, ahogy.
És abban a pillanatban minden a helyére került.
A világ.
A történet.
És a kérdés, amely mindig bennem volt:
Mi tesz minket igazán hőssé?
Most pedig szeretnék mesélni egy másik de legalább olyan fontos képről.
Ez is az első rajzok egyike és ugyanazt az érzést hordozza.
Egy pingvin és egy sirály állnak a jeges parton, a messzeségbe nézve.
Nem szólnak.
Nem mozdulnak.
Csak ott vannak.
De abban a csendben benne van az egész világ.
A tekintetükben ott van a történet kezdete.
A jégben a múlt.
A szélben a jövő.
Amikor ezt a képet elkészítettem, tudtam, hogy ez már nem csak egy rajz.
Valami volt benne, ami élni akart.
Ezek a képek voltak a világ első dobbanásai.
És onnantól kezdve már nem én kerestem a világot.
A világ talált meg engem.
És most szeretném megmutatni nektek ezt az érzést.
Készítettem egy rövid zenés videót is, mert ez a zene Zagrados világának egyik első témája.
Aki szemfüles volt, eddig is rátalálhatott a weboldalon: ha a Zagrados jelére kattintott, elindult a zene.
Most viszont szerettem volna, hogy YouTube-on is meghallgatható legyen.
Remélem, hogy amikor meghallgatjátok, ugyanazt az érzést élitek át, amelyből ez a világ megszületett.
