A térképe már akkor ott volt a fejemben, amikor 16 éves voltam: a kontinensek, a hegygerincek, a kristály legendája, sőt még a hős útja is létezett, csak épp a hős maga hiányzott.
Próbálkoztam.
Létrehoztam egy emberfiút, elindítottam egy úton. Egy darabig vitte a történetet, de valami nem működött. Nem volt benne az a fajta őszinteség, ami ehhez a világhoz kell. Nem illett a lélek lenyomata a világ szövetébe.
A fiú elbukott.
És talán furcsa, de ebből a bukásból született meg később Zándár a világ egyik legsötétebb alakja.
A hős még mindig hiányzott.
Aztán nagyjából másfél évvel ezelőtt, egyetlen játékos rajz, egy játékos kísérlet közben… felnézett rám egy pingvin. Egy ügyetlen, bizonytalan, mégis szerethető kis lény. Volt valami a tekintetében. Valami, amit egyetlen korábbi karakterem sem tudott hozni: őszinte törékenység és belső fény egyszerre.
Abban a pillanatban megértettem:
Ő az, akinek ezt a világot megálmodtam.
Zagrados így született meg végleg: egy világ, ami várt valakire… és egy hős, aki végül megérkezett hozzá.
