Sziasztok!
Lassan eljutok odáig, hogy a webes felület nagy része elkészül. A tegnapi napon elkezdtem felépíteni a szereplők oldalát is, ahol Pipó és társai lassan itt is megkapják saját helyüket.
Néha felmerül a kérdés: minek ez az egész?
Hiszen ez „csak” egy könyv lesz.
Minek egy könyvnek külön világoldal? Minek szereplőoldal, képek, zenék, hangulatok, apró világdarabok? Ráadásul miért már most, a könyv megjelenése előtt?
A válasz egyszerűbb, mint amilyennek tűnik: mert számomra Zagrados sosem csak könyvként létezett.
Amikor több mint húsz évvel ezelőtt először lefektettem ennek a világnak az alapjait, már akkor sem kizárólag szövegben gondolkodtam.
Képekben láttam. Hangulatokban. Zenékben. Helyszínekben. Karakterekben. Olyan apró jelekben és titkokban, amelyek egy történet mögött húzódnak meg, és csak lassan tárulnak fel.
A könyv lesz az első igazi belépés ebbe a világba.
A történet gerincét a könyvsorozat fogja adni.
De maga a világ ennél mindig tágabb volt bennem.
Az alkotói munkám része, hogy néha írok. Máskor képet alkotok. Van, amikor zenével próbálom elkapni egy jelenet hangulatát.
És van, amikor fejben már egészen más formában látom ezt a világot: játékban, mozgásban, jelenetekben, útvonalakban, felfedezhető helyeken.
Persze ez sokáig nem volt lehetséges. Hiába hordoztam magamban egy érzést vagy hangulatot, nem mindig volt eszközöm arra, hogy úgy fejezzem ki, ahogy belül láttam. És itt nem arról van szó, hogy ne tudtam volna leírni.
Egyszerűen nagyon vizuális vagyok.
Már a legelső könyvpróbálkozásaimnál is karaktereket, térképeket, hegyeket, völgyeket és erdőket rajzoltam. Ezek közül több fenn is maradt, megőriztem őket. A kézügyességem azonban soha nem volt olyan szintű, hogy igazán merjem vállalni őket, vagy bármit kezdhessek velük.
Ma már tudom, hogy ezeknek is volt értelmük, mert ennek a világnak az első mitológiai rétegét éppen ezek a korai próbálkozások adják.
Az elmúlt évek technológiai fejlődése viszont kinyitott előttem egy utat. Lehetővé tette, hogy amit belül látok, azt sokkal közelebb hozzam a valósághoz.
Eszközöket kaptam ahhoz, hogy többféle módon is ki tudjam fejezni magam: képekben, zenében, szövegben, webes felületen, hangulatokban.
Ez korábban szinte elképzelhetetlen lett volna egyetlen ember számára. Egy ilyen munkához régebben stúdióra és egy egész csapatra lett volna szükség.
Ez most gyökeresen megváltozott.
Szóval egyszerűen ilyen vagyok. Így működik bennem az alkotás.
Szeretek felmenni az oldalra, és látni, ahogy Zagrados lassan formát kap. Ahogy a képek, szövegek, zenék és szereplők egyre inkább egy irányba kezdenek mutatni.
Mintha egy bejárat rajzolódna ki, amely még nem nyílt meg teljesen, de már ott áll.
Persze egy weboldal sosem lesz igazán kész. Ezt mindenki tudja, aki valaha szerkesztett már ilyet. Mindig lesz mit igazítani, finomítani, újragondolni.
Mégis úgy érzem, hogy ez a felület már most valamit képvisel. Nem a kész mű helyett áll itt, hanem előtte.
Várja, hogy a könyv majd méltó kapuja legyen annak a világnak, amely itt lassan formát kap.
És én mindent meg fogok tenni azért, hogy így legyen.
Lehet, hogy ez kívülről furcsának tűnik.
De számomra ez nem körítés.
Ez a világ része.
Zagrados nem egyetlen borítóban, nem egyetlen fülszövegben, és nem is egyetlen oldalon létezik. Ez egy formálódó hely, amelynek hangja, színe, múltja és hangulata van.
Én pedig szeretném, ha azok, akik majd egyszer belépnek ide, nemcsak elolvasnának egy történetet, hanem éreznék is, hogy hova érkeztek.
Bevallom: nagyon élvezem ezt építeni.
Szeretem látni, ahogy összeáll. Hogy amit sokáig csak magamban hordtam, most lassan láthatóvá válik.
És végső soron talán ez az egyik legfontosabb része az egésznek.
Hogy létrejön valami, amit szeretek.
Ha pedig ez a világ egyszer valaki másnak is ad majd valamit, egy érzést, egy gondolatot, egy kis bátorságot, vagy csak néhány percnyi elmerülést, annak nagyon fogok örülni.
Mert Pipó története könyvként indul.
De Zagrados mindig is világként élt bennem.
