Sziasztok!
Az elmúlt hetekben nemcsak új jelenetek születtek. Sok olyan történetszál is a helyére került, amely korábban még különálló darabként létezett a fejemben és a jegyzeteimben.
A szereplők döntései lassan elvezettek oda, ahová másfél évvel ezelőtt még én sem láttam el. Több jelenet megváltozott, néhány szereplő fontosabbá vált, és maga a történet is jóval nagyobb lett annál az egyszerű alapötletnél, amelyből elindult.
De álljunk is meg itt egy pillanatra.
Mi is volt az alapötlet?
Egy pingvin?
Kezdetben csak egy kis pingvinről akartam mesélni, aki lovag szeretne lenni.
De hogyan jut el egy törékeny kis lény odáig, hogy kardot tartson a szárnyai között, és pajzsot viseljen a hátán?
Mi az, amiért harcolna?
Mire vágyna?
Miről álmodna?
És mitől félne?
Ezekből a kérdésekből indult el minden. Belőlük nőtt ki a pinguinok népe a saját történelmével, félelmeivel, vágyaival és mindennapi életével.
Így kaptak helyet egy mesés, mégis veszélyes világban, amely sokkal ősibb náluk, és amelyet Zagradosnak hívnak.
Így kezdődött.
Közben azonban a történet egyre inkább olyan dolgokról kezdett szólni, amelyekre kezdetben még én magam sem számítottam.
Arról, hogy sokkal fontosabb, milyen a szívünk, mint az, milyen képességekkel születtünk.
Hogyha a szívünk a helyén van, olyan dolgokra is képessé válhatunk, amelyekről korábban talán el sem hittük volna, hogy elérhetjük őket.
És hogy néha éppen az viszi véghez a legnagyobb dolgokat, akit korábban mindenki a legügyetlenebbnek gondolt.
Van úgy, hogy útra kell kelnünk ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkat. Hogy azzá válhassunk, akik legbelül mindig is voltunk.
Most már látom a teljes ívet. A kezdeti álmot, a veszteségeket, a félelmeket és azt a pontot is, ahol Pipónak először kell igazán önállóan döntenie arról, merre indul tovább.
A kézirat lezárása természetesen még nem jelenti azt, hogy a könyv teljesen elkészült. Ezután következik a szöveg alapos átnézése, a jelenetek finomítása, az illusztrációk véglegesítése és az egész kötet összeállítása.
De a történet, amelyet másfél éve elkezdtem, lassan eléri az utolsó oldalát.
Nagyon szeretném megköszönni mindazoknak, akik már több mint egy éve velem vannak, és követik a könyv, valamint a világ alakulását.
Azoknak, akik soha nem felejtenek el néhány jó szót szólni hozzám, amikor találkozunk, vagy néhány kedves sort írni, amikor új tartalom kerül fel. És azoknak is, akik csendben vannak, de a kezdetektől figyelnek.
Vannak köztetek, akiket ismerek, és vannak, akiket nem.
De mindannyiótoknak nagyon köszönöm.
Úgy kezdtem el ezt a történetet, hogy ha csak egyetlen gyermeknek is örömet okoz, vagy egyetlen szülő is magára ismer benne, már boldog leszek.
Pipó első története számomra lassan lezárul.
Számotokra pedig reményeim szerint hamarosan elkezdődik.
Találkozunk a következő bejegyzésben!
