Ugyan a cím az én alkotói nevemet kapta, ez a történet mégsem csak rólam szól. Sőt, igazából nem is én vagyok a középpontja.
Ez egy világ születésének naplója.
Amikor az ember nemcsak a kész művet mutatja meg, hanem az utat is, amely odáig vezet, óhatatlanul személyesebb hangon szólal meg. Különösen akkor, ha nem egy lezárt történetről, hanem olyan dologról beszél, ami még alakul, formálódik, épül.
Én most mégis pontosan ezt teszem.
Mert Zagrados nem kívülről érkezett hozzám. Nem egy gyors ötlet volt, nem egy marketingfogás, és nem is egy olyan mese, amit azért találtam ki, mert jól mutatna egy borítón.
Ez a világ bennem volt.
Évekig.
Csak sokáig nem mertem komolyan venni.
A blog is ezért indult el. Már a kezdetektől arról szólt, hogy megmutassam, hogyan épül fel valami, ami először még csak belül létezik. Hogyan lesz egy belső képből történet, egy ötletből világ, néhány képből jelenet, néhány jelenetből fejezet, a fejezetekből pedig lassan egy könyv.
Számomra a blog nem egyszerű híroldal és nem reklámfelület. Inkább alkotói napló. Egy hely, ahol látszik, hogyan formálódik Zagrados lépésről lépésre.
A képek, a szövegek, a zenék, a weboldal, a bejegyzések és a videók mind ugyanannak az útnak a részei. Nem különálló darabok, hanem egy világ lassú megszületésének nyomai.
Ezért lett fontos számomra, hogy ne csak a kész könyvet mutassam majd meg, amikor egyszer eljut odáig. Szeretném megmutatni az utat is, ami odáig vezet.
Mert egy világ nem csak akkor kezd létezni, amikor megjelenik nyomtatásban.
Egy világ akkor kezd létezni, amikor valaki először hinni kezd benne.
Ez a sorozat erről szól.
Arról, hogyan lesz egy belső képből történet. Hogyan lesz egy furcsa ötletből főhős, egy kis pinguinból lovag, és hogyan lesz egy emberből alkotó, aki egy idő után már nem tud úgy tenni, mintha mindez nem számítana.
Igen, ebben benne vagyok én is.
Nem tudok máshogy mesélni róla, mert Zagrados nem egy tőlem független díszlet. Benne van a félelmem, a kételyem, a gyerekkori álmodozásom, a kívülállóságom, az újrakezdéseim, és az a vágyam is, hogy létrehozzak valamit, ami talán másoknak is jelenthet majd valamit.
Ezért beszélek néha magamról is.
Mert szeretném megmutatni, hogy egy történet mögött sokszor nem csak ötlet van, hanem emberi út is.
Ha valaki csak a végeredményt látja, talán azt gondolja:
„Ez egy pingvines mese.”
De ha látja az utat is, talán megérti, hogy számomra ez sokkal több ennél.
Ez egy alkotói napló. Egy világépítés dokumentálása. Egy személyes út. Kísérlet arra, hogy valami belsőből látható, olvasható és megosztható világ legyen.
Nem kész világot mutatok.
Azt mutatom meg, hogyan épül fel.
És mostantól kis videók formájában is elkezdem bemutatni, hogyan születik ez a világ, és milyen személyes út vezetett el idáig.
Erről fog szólni a Jim Rylie sorozat.
Arról, hogyan lett egy belső világból történet, és hogyan forrtak össze a mindennapjaim lassan valamivel, amit eleinte még én sem mertem teljesen komolyan venni.
Hogy mit jelent pontosan ez a név?
Talán még én is útközben értem meg igazán.
De egy biztos: Jim Rylie már nem csak egy név egy képen vagy egy poszt tetején. Része lett a mindennapjaimnak és annak az útnak, amin járok.
