Amikor először elképzeltem a könyvem világát, sokan megkérdezték volna tőlem (ha egyáltalán elmondtam volna): miért pont pingvinek? Hiszen a fantasy történetekben általában sárkányok, emberek, tündék vagy más klasszikus lények állnak a középpontban.
A pingvinek azonban mindig is különlegesek voltak számomra. Madarak, de nem repülnek. Úsznak, csúszkálnak, bukdácsolnak a jégen – és mégis van bennük valami méltóságos. Egyszerre aranyosak és komolyak. Egyszerre különcök és közösségi lények.
Pont ez a kettősség ragadott meg bennük:
kívülállók, mert nem illenek bele a klasszikus madárképbe,
és mégis erősek, mert összetartva képesek túlélni a legkeményebb körülményeket.
Ez a kettősség kíséri Pipó történetét is. Ő maga is kicsit más, mint a többiek: ügyetlenebb, kíváncsibb, gyakran kilóg a sorból. És mégis éppen ez adja az erejét.
A pingvinek főhőssé tétele először játék volt a fejemben, de ahogy nőtt a történet, rájöttem, hogy tökéletes szimbólumok lettek belőlük. Egy egyszerű, hétköznapinak tűnő lényben ott rejlik a hősiesség és a mélység lehetősége – pontosan úgy, ahogy bennünk, emberekben is.
Számomra tehát a pingvinek nemcsak aranyos állatok, hanem egy egész világ kulcsai. Ők testesítik meg a kívülállóságot, az összetartást és a rejtett erőt, ami csak a legnehezebb időkben mutatkozik meg igazán.
Talán ezért érzem úgy, hogy Zagrados világában nem is választhattam volna más főszereplőt. És ki tudja? Lehet, hogy te is felfedezel magadban egy kis pingvint…
