Vannak jelenetek, amelyeknél nem kell tudnod a részleteket ahhoz, hogy érezd a súlyát.
Ezen a héten egy ilyen pillanattal foglalkoztam.
Ahol a világ hirtelen kinyílik a szereplők előtt, és előttem is.
A szikrából láng lesz,
a játékos kalandból valódi út,
és egyszer csak rájössz: most már nincs visszaút.
Ezek a részek azok, amelyek miatt érdemes írni és rajzolni.
Ahol a történet is nő, és én is növök vele.
A térképe már akkor ott volt a fejemben, amikor 16 éves voltam: a kontinensek, a hegygerincek, a kristály legendája, sőt még a hős útja is létezett, csak épp a hős
Van egy hely, ahol a csend nem üresség, hanem emlék. Ahol a jégfalak nemcsak visszaverik, hanem megőrzik a múltat. Valami régi lassan felébred, és a fény újra megtalálja az utat.
Velt Pipó egyik legjobb barátja. Ő az, aki mindig végiggondolja a dolgokat, mielőtt bármit lépnének. Csendesebb, komolyabb, és gyakran úgy tűnhet, mintha mindig a rosszat látná meg először. Valójában nem
